A Fehér tenyér egy testvérpár múltjáról és jelenéről mesél, annak ellenére, hogy a képsorok látszólag csak egyik szereplő életútját követik nyomon. Dongó Miklós kitalált figura ugyanis, megformálásához több ember és sok év tapasztalata kellett. Egy tornász gyerekkorát láthatjuk, amit jórészt a testi fenyítést hangsúlyosan alkalmazó edző határoz meg. A nyolcvanas évek Magyarországán járunk, egyenpanelek, csöpögő vízcsapok és kilátástalan hétköznapok között. Egyetlen kiút mégis akad: a torna. Ha valaki ezt kimagaslóan jól műveli, akkor feljebb tud talán lépni egy, ha nem is boldogabb, de legalább irigyeltebb szintre. Tíz éves körüli kisfiút látunk, akinek napjai a lehető legegyhangúbban, elsősorban edzéssel telnek. Az edző szélsőségesen szigorú, nem a példamutatásban, hanem a fenyítésben következetes és kitartó. Szeretnénk túlzásnak érezni figuráját, cselekedeteit, miközben tudjuk, hogy akkoriban ez így működött, nem csak Magyarországon, de Romániában, sőt Kelet-Németországban vagy éppen a Szovjetúnióban is. Dongó Miklós sikert-sikerre halmoz, ebből az edzőtermen és a csilláról lógó érmeken kívül azonban mitsem látunk. Néhány év elteltével a kiskamasznak elege lesz mindebből, dobbant és elszegődik egy cirkuszba artistának. Az idősíkokat váltogató, számos díjjal jutalmazott filmben ezután a már felnőtt Dongót láthatjuk, amint megérkezik Kanadába, gyermekeket kezd edzeni, majd egy ártalmatlan tasli miatt egyetlen tanítványa marad csupán, belőle viszont bajnokot farag.
A film története nem kitalált. Hajdu Szabolcs (akivel kapcsolatosan gyakran emlegetik Jancsó Miklós kijelentését: Sok jót és egyetlen zsenit látok a fiatalok között, és ez Hajdu Szabolcs), a film rendezője tulajdon tapasztalatait gyúrta bele a képsorokba. Egykoron versenyszerűen tornázott ugyanis szülővárosában, Debrecenben, nyolc év után, pontosan a jelenetekben felvázolt testi és lelki terror miatt azonban továbblépett. Mégsem önmagáról készített filmet Hajdu, hanem az öccséről, Miklós Zoltánról, aki továbbvitte a tornászmesterséget. A testvér a filmben a főszerepet is eljátsza, a külföldre való kivándorlás, a világsiker felé vezető út is az ő története. Kanada első tornász olimpiai aranyérme Hajdu Miklós Zoltán nélkül nem születhetett volna meg, hiszen ő volt az, aki edzőként és barátként segítette Kyle Shewfeltet, a nemzeti hősként ünnepelt tornászt. A filmben Shewfelt is feltűnik, aki más vezetéknévvel ugyan, de önmagát alakítja. Az edző itt azonban itt már nem nevel, hanem példát mutatva mintegy kijelenti: legyél jobb, mint én és bajnok lehetsz (Hajdu nem csupán edzőként, hanem versenyzőként, Shewfelt ellenfeleként is gyakran vett részt versenyeken).
A Fehér tenyérben több filmet is kapunk egyszerre: egy rendkívül precíz, már-már dokumentumszerűen ábrázolt korrajzot (a szobabelsők, a berendezési tárgyak vagy a ruhák olybá tűnnek, mintha a határon innen járnánk úgy három évtizeddel ezelőtt), egy sportoló sikertörténetét és egy, a nevelési módszerek és egyéni igények mentén formálódó jellemfejlődést. A kultúrák közötti különbségre is figyelő film (pedig szinte nem is lépünk ki az edzőterem falai közül) szerepeit román és magyar színészeken kívül amatőrök is alakítják. Mire pedig eljutunk a Cirque du Soleil előadásáig (Hajdu Miklós Zoltán jelenleg itt, a világ legismertebb cirkuszánál dolgozik) talán azt is könnyebben meg tudjuk fogalmazni, hogy a gyermekkorunkban vállunkra helyezett terheket folyamatosan cipelve van-e mód rá, hogy valaha is olyan könnyedén lebegjünk, mint a zárókép artistái.
Boda Székedi Eszter
A film az m1 műsorán szombaton (január 28.) látható 23 órától.