… a kultúra otthona
A Székely Hadosztály emlékezetét ápoló Székely Hadosztály Egyesületet 1945 után Magyarországon betiltották, tevékenységét ellehetetlenítették, kiadványait – köztük a Kratochvil Károly-féle hadosztálytörténetet – indexre helyezték. Hasonlóképpen jártak el a román hatóságok, ha még nem a magyaroknál is következetesebben, de ez legalább részben érthető volt. „Könyv a Székely Hadosztályról” bővebben
Külön megtiszteltetésnek tartják a folyóirat szerkesztői, hogy Bodor Ádám Verhovina madarai című regényének jelentős része a Székelyföld hasábjain látott először napvilágot. „Székelyföld-díjakat adtak át Csíkszeredában” bővebben
Szerencsétlen esetben ez a két képzőművész, akinek most Székelyudvarhelyen láttuk a közös kiállítását, tulajdonképpen úgy elmehetett volna egymás mellett, hogy csak.
Manapság az írók többnyire városi emberek, még akkor is, ha valami társadalmi „baleset” folytán falusi környezetben látják meg a napvilágot. Általában úgy telik az életük, hogy ülnek kényelmes dolgozószobáikban és művelik azt a fajta irodalmat, amely immár felszabadult a vidéki póriasság visszahúzó ereje alól.
Olykor elég néhány bizonytalan lépés ahhoz, hogy irányt váltsanak a hétköznapok, olyasféle tartalommal telítődjenek, amilyenre nem is számítottunk, mert még hiányérzetünk sem jelezte, hogy egyáltalán szükségünk lenne rá. Amikor rátalálunk, akkor válik egyértelművé, hogy korábban mennyire riasztóan szegényes volt minden. A Tétova tangó zárkózott, ötvenes férfijával is ehhez hasonló történik. „Filmajánló: Csak egy tánc…” bővebben
Ez a program az évek során igen komoly rangot vívott ki Székelyudvarhely kulturális életében. Olyan több estés rendezvénysorozat, amelyre mindenki szívesen emlékszik, és várja a következőt, hiszen világklasszis-formátumú zenészek ekkora tömegben másképp nem juthatnának el a Székelyföldre. „Hangos-élmények a IX. Székelyudvarhelyi Kamarazene-fesztiválról” bővebben
Ez már egy esemény utáni időszak. Követni sem könnyű, hogy éppen a hányadik egészestés játékfilmnél tart ez a sorozat. Valahogy úgy vagyok az ilyen szuperprodukciókkal, hogy sajnálom rájuk az időt. Nyilvánvaló, hogy van bennük némi mondanivaló, de amióta kezdetét vette a 3D-s őrület mind azt vélem, hogy a stúdiók nem győzik a meghökkentést, mindent bevetnek, hogy egyre emlékezetesebb látványban legyen részünk.
Na, hát az ember sosem nő ki a mesékből.
Sokat és sokszor hallottam az „Így neveld a sárkányodat” c. könyvről, de valahogy sosem fűlött hozzá a fogam, amúgy is, sárkányos fantasykkel tele a padlás, a bánatnak hiányzik még egy infantilis feldolgozás.
Nemrégiben írtam vala, a Book of Eli kapcsán, hogy Isten is őrizzen meg a dogmatikus, vallásos töltetű akciófilmektől. És mi lett? Lám: utolért a bosszú. Most meg azt mondom, hogy egye a fene, ilyen is van, hogy jó. „Black Death – Fekete halál” bővebben
Vajon mi is ez a törékeny(ség), amiről beszélnek itt az előadók? Vélhetően arról, ami mindannyiunk sajátossága, ami természetes adottságunk. Nagyszerűek, erősek, vágyakozók is vagyunk. De ugyanakkor földhözragadtak, gyengék és esendők. Gyarlók. Ebbe a törékenység is belefoglalandó.